05 november 2015

To-Get-Her érdekességek



Bár véget ért a To-Get-Her első évada, felesleges szomorkodni, ugyanis nemsokára új történet indul az oldalon. :) Aki pedig még mindig a To-Get-Her hatása alatt van, annak hoztam néhány érdekességet a történetről. Lessétek meg őket! ;)



A To-Get-Her forgatása közben összesen 3349 kép készült, ebből viszont csak 889 került bele a történetbe.

A forgatás során olykor kevés volt az iskolában a terem, ezért néha egyet-egyet át kellett építeni. Az első részben látható igazgatói iroda például később könyvtár lett.

A történet mindössze 6 helyszínen játszódik, köztük van az iskola, a sátrazás helyszíne, a macikeresgélés helyszíne, a Marionett, a repülőtér és a park, ahol Daniék piknikeztek.

A fahasábok, amiket Jaehyun és Ric gyűjtöttek a harmadik részben, valójában törülközők, mivel nem sikerült igazi fadarabokat találnom. xD

Ms. Dawson, a nővér, Mrs. Knoft, a konyhásnő, Ms. Leopold, a könyvtáros, valamint az igazgatónő valójában mind egy személy, csupán néhány plasztikai beavatkozás kellett az átalakulásukhoz.

A történet szerint, Jaehyun szobájában van még egy ágy, ami azt jelenti, van egy szobatársa, sajnos az ő kilétére nem derült fény (még számomra se :'D).

A diákok azért viselnek többnyire egyenruhát, mert nem akartam a folytonos öltöztetgetésükkel bajlódni.

Az utolsó pár rész előtt találtam ki, hogy csinálni szeretnék egy második évadot, így a sztori végét át kellett írnom. Az eredetiben Jaehyun nem ment volna vissza Koreába, hanem Amerikában maradt volna.


Néhány érdekes kép

Bobby: Melanie, te nem szedted ki a szemöldöködet?



Jaehyun: Ááááá! Kiborulok ettől a csávótól!


Jaehyun: Én nem tudom, ki a soros ma a mosogatásban.


Mr. McDanen: Látjátok, gyerekek, így gyújtottak tüzet az őskorban!


Ric: Mi az, hogy nincs tejbegríz?


Bobby: Nézzétek, egy kacsa!


Nyugalom! A papírzsebkendő nem eszik embert... általában.


Dani: Nekem sose lesz olyan alakom, mint Rubint Rékának.

Egy tálca beleállt Dani vállába. Sebaj, ebben a sztoriban vannak orvosok, majd ők rendbe hozzák.

Dani: Épp bujkálok! Muszáj lebuktatnod?!


Bobby: Mi ez a szag? Haver, nem fürödtél?
Ric: Bobby, egy szemetes mellett ülsz.


Bobby: Haver, te leetted magad!


Ric: Ezt figyeld, mit tudok!

Jaehyun: Akkor is jobb kacsaszájat tudok nálad!


Hivatalos értesítés: Egy Sarah nevű beteg megszökött az elmegyógyintézetből.

Újabb gyogyós beteg! Vigyázat!

Jaehyun: Dani, szerintem a pincér tett valamit a kóládba.

Dani: Mikor lesz már vége a sztorinak?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése