Hahó! Bocsi, de épp megint hozom a formám. Mire készülök? Most dobtam ki az ablakon egy csinos holmit. Miért? Pillanat, mindjárt megtudjátok. Lassan kisompolygok a folyosóra, és szólok a kedvenc testőrömnek, Haroldnak: – Szép jó napot, hogy van?
A középkorú férfi semmit se gyanított:
– Szép jó napot önnek is, hercegnő. Köszönöm a kérdést, jól vagyok, mert minden rendben van. Segíthetek?
Próbáltam visszafogni magam, csak hogy el ne röhögjem magam:
– Történt egy kis baleset. Megtenné, hogy kimenne az ablakom alá, és felhozna nekem valamit? Biztos szemet fog szúrni önnek, élénk színe van...
Harold komoran válaszolt:
– Természetesen, máris megyek.
– Imádom szívatni!
Alig élveztem ki e vidám pillanatot, rögvest valaki kopogtatott a szobám ajtaján.
– Szia, mama…
Mirella mama szépen lassan elsétált az ablakhoz:
– A fotósok már megint lelkesen fényképeznek odakint. Tudsz valamiről?
Ártatlanul ráztam a fejem:
– Én, az égvilágon semmit…
Ciki vagy sem, a testőr pont ekkor tért vissza a kezében azzal a bizonyos holmival.
– Lizbeth hercegnő, itt a tangája.
Nagymama szemei majd kiestek a helyükről, amint megpillantotta a fehérneműt:
– Most már mindent értek. Na, adja ide nekem azt a bugyit, mivel az nem egy férfi kezébe való…
– Tessék, máskor ne az ablakban szárítsd.
Lehajtottam a fejem:
– De hát, nem is az enyém. Én ilyet soha nem hordanék…
Mama rám mordult:
– Tudom, de jelenleg és még egy jó darabig, nem fog rámenni a nővéred fenekére. Hagyd Loren szekrényében. Majd bele fogy.
Mirella mama nagyon jó fej. Ő az egyetlen, aki tök lazán fogja fel a hülyeségeimet. Na meg persze ez a gyökér testőr.
Azonban nekem van a kastélyban egy szerelmem. Nagyon helyes, szuperül csókol, és egy szép napon, feleségül megyek hozzá. A neve Eduard, és testőrként tevékenykedik nálunk. Szerencsémre ő volt a következő, aki kopogott. Ahogy kinyitottam az ajtót s megláttam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek:
– Szia Ed, mizujs? – kacsintottam rá.
Eduard csóválta a fejét:
– Ennyire unatkozol? Láss csodát, itt vagyok.
Elpirultam, annyira zavarba ejtő a mosolya:
– Édes vagy – simultam hozzá, akár egy kiscica.
Szenvedélyesen átölelt, s megcsókolt:
– Sokáig már nem titkolózhatunk – mondta majd feltette a következő kérdést:
– Nem gyanakodnak? Nem is faggatnak, miért nem mész férjhez?
Belegondolva, Ednek igaza van. Számomra ő az igazi, de még egyszer se hozta fel, hogy feleségül venne engem. Csupán én álmodozom már jó ideje az esküvőről:
– Fogalmam sincs, mit gondolnak. De egy biztos, kezd elegük lenni belőlem.
Eduard megköszörülte a torkát:
– Ne haragudj, hogy ezt mondom. Szerintem részükről érthető – Majd a lényegre tért:
– Mikor álljunk eléjük? Én felkészültem rá.
Milyen lovagias! Igen, ő az igazi számomra. A megérzéseim azt súgják, a kettőnk kapcsolata egyáltalán nem lehetetlen a jövőre nézve. Hisz egy énekesnő a testőréhez ment feleségül. Azóta is boldogok, azt hiszem...
Eduard kezdett aggódni a hallgatásom miatt:
– Nos, kedves Pokoli hercegnőm? Mikor óhajtja bevallani velem a kapcsolatát?
Elmosolyodtam, s határozottam így feleltem:
– Természetesen, amint úgy érzem, itt van az ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése