12 június 2017

Infernal Princess IV. fejezet - Szenvedélyes pillantások




Arra emlékszem, az este Karion herceggel beszélgettem. Megkérte a kezem? Ily könnyen odaadtam volna magam neki? Miért érdekel jobban az a másik férfi? Felkeltem az ágyamból, s felhúztam egy kényelmes ruhát. A reggeli elfogyasztása után kint, a folyosón sétáltam.
Olyan kihalt lett a kastély az este óta. Haroldot sehol se látom.


– Engem keresel? – kérdezte mögöttem valaki, mire én ijedten fordultam meg.
Amint megpillantottam Kariont, megnyugodott a szívem.
Megfogta a kezem, és meg se álltunk, míg egy szobaajtó elé nem értünk. Karion rám nézet:
– A nagyapám odabent van. Majd én beszélek. Bízd rám magad. Kicsit féltem a találkozástól, mivel szégyelltem magam, amiért ily könnyen, ily rövid időn belül elkeltem.


A saját érdekemben megtettem azt, amit meg kellett. Beléptem az ajtón.
– Karion, fiam. Szép jó reggelt. Miért jöttél?
– Amint megpillantott engem, mosolyogva hozzá tette:
– Milyen szép hölgy. Ő lenne a barátnőd?
Karion nem hallgatott tovább:
– Nagyapa, hadd mutassam be neked Lizbeth hercegnőt. A menyasszonyomat.
A király csendben hátradőlt a karosszékében. Percekig azon elmélkedett, miképp fogadja a váratlan bejelentést:
– Egy pillanat – emelte fel a telefonkagylót, s tárcsázni kezdett. Máris intézkedik? Ez gyors volt. Mozdulatlanul álltam, s vártam, mi lesz a folytatás.


A király beleszólt a telefonba:
– Kérlek, gyere be hozzám.
Karion felháborodott:
– Muszáj őt is bevonnod ebbe? Semmi kedvem hallgatni az okoskodását.
– Szerintem inkább attól félsz, hogy a kislány meggondolja magát – mosolygott a király.


– Dehogy fogja... – dünnyögött Karion herceg.
E közben valaki belépett az ajtón. A figyelme azonnal reám terelődött. Igen, ő volt az. Az a férfi, aki tegnap a bálon folyton zavarba hozott. Mélyen a szemembe nézett, én pedig képtelen voltam elfordítani a fejem. Ó, ezek a pillantások, ezek a szenvedélyes a pillantások! De álljon meg a menet! Én már Karion menyasszonya vagyok! Erhardnak pedig ott van az a szőke nő. Nem értem ezt a férfit. Miért csinálja ezt? Úgy viselkedik, mint ha Karion a riválisa lenne.


Karion unottan köszörülte meg a torkát:
– Zavarok?
– Bocsánat... – hajtottam le a fejem. Erhard mit sem foglalkozott Karionnal.
Éreztem, várja, hogy újra szemezhessen velem. Majd feladta:
– Nos, miért kellett ide jönnöm?
– A fiad nősülni szándékozik – jelentette be a király.


Én nagyon elsápadtam a döbbenettől. A fia? Hány éves ez a férfi? Nagyon jól tartja magát! Akkor az a nő bizonyára Karion anyukája. Ő nem csatlakozik hozzánk?
– Értem. Szóval a gyerek nősül. Inkább nekem kellene – mondta Erhard, amire az apja egyetértően rábólintott:
– Így van. Ebben reménykedtem.


– Nagyapa, te az ő pártját fogod? – kérdezte csalódottan Karion. A király megnyugtatta:
– Én a kettőtök harcából nem kérek. Csak a véleményemet osztottam meg veletek.


– Értékeljük – tette hozzá Erhard, s odalépett hozzám:
– Gyere hozzám feleségül – nézett ismét a szemembe. Ha van bátorsága ilyen kérdést feltenni nekem két ember előtt, akkor ahhoz a szőkéhez talán még sincs semmi köze. Szemeiben láttam, mennyire reménykedik. Bele se merek gondolni, milyen vörös lehet az arcom.


Karion nem tétlenkedett tovább:
– Hagyd őt békén! Ő hozzám tartozik!
Erhardnak a füléig se jutott el, hiába emelte fel a hangját elégedetlenségében.
Végül végre megszólalt:
– Egy ilyen gyönyörű nőnek, több esze is lehetne. Tudod, mit teszel? Van fogalmad arról, mivel jár ez az egész? Mellettem nem kell félned – simogatta meg az arcomat. A hangja oly megnyugtató. Ha eddig féltem, tartottam bármitől is, Erhard egy pillanat alatt elfeledtette velem. Rosszul tettem, amit tettem?


– Most már fejezd be – morgott rá apjára Karion. A király nem reménykedett tovább:
– Jól van. Felveszem a kapcsolatot a hercegnő családjával. Mától nálunk lakik.
A testőrére nem lesz szüksége. A biztonságáról mi gondoskodunk.
– Értem, köszönöm – sóhajtottam. Harold gyerekkorom óta mellettem van. Furcsa lesz a továbbiakban nélküle.


Erhard szemében láttam, nem adja fel:
– Szereted a fiamat?
– Nem – válaszoltam határozottan. Erhard felkapta a fejét:
 – Képes vagy így hozzá menni? Lehet, mégis csak egymásra találtatok.
– Erhard, hagyd azt a lányt. Ha most nem szereti, lehet később meg fogja szeretni. Be kell látnunk fiam, Karionból király lesz. Bízzunk a legjobbakban – intett a király a fiának. Igaza van. Itt végeztünk is.


Karion a szobájába vezetett. Nagyon ki volt akadva:
– Mit képzel ez magáról? Mit számít, hogy szeretsz-e engem?
– Szerintem számít – mondtam halkan. Karion közelebb lépett hozzám:
– Kinek az oldalán állsz? A célunk ugyanaz, te idióta...
A kijelentése meglepett. El se akartam hinni, hogy leidiótázott. Valami rosszat mondtam? A herceg megfordult, csak a hátát láttam:
– Ugye nem gondoltad meg magad? Apámnak ne dőlj be. Megölte az anyámat.


Leültem. Nem bírtam tovább állni. Már nem csak a döntésemben kételkedtem, hanem abban is, vajon jó helyre kerültem-e. Egy gyerekes vőlegény, meg egy haláleset? Na, még ez hiányzott... Biztos Erhard volt a gyilkos?


– Kérlek, gyere velem – szólt hozzám szomorúan, és gyengéden megfogta a kezem. Elvezetett egy másik szobába. Odabent friss virágok tündököltek mindenhol. Még az illat is arról árulkodott, e szoba, egy nő szobája. Nem tévedtem.
– Ez a szoba anyámé volt. Itt találtam rá gyerekként holtan. Apám karjaiban – mesélte.


Nem ismerem eléggé Erhardot, így fogalmam sincs arról, tényleg ő ölhette-e meg:
– Mi van, ha tévedsz?
– Kételkedsz bennem? Csak tudom, mit láttam. Kerüld el az apámat. Nagyon nem tetszik, ahogy közeledik feléd – figyelmeztetett. Erhard közeledése tényleg fura. Olyan rámenős. Lehet jobb, ha tartom a tisztes távolságot tőle. Amennyire csak lehet. Előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság.


Visszaballagtunk Karion szobájába. Már épp aludni készültem, amikor befeküdt mellém az ágyba:
– Mit nézel? Hamarosan házasok leszünk. Szokj hozzá – nézett rám mereven, s lehunyta szemeit. Sokáig ébren voltam. Azon elmélkedtem, vajon meddig tudom elviselni ezt a stílust. Bár az édesanyja elvesztése miatt nagyon megsajnáltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése