18 június 2017

Infernal Princess V. fejezet - Hiszek neked




Reggel Harold indulni készült. Siettem, el akartam köszönni tőle:
– Harold, kérem, várjon!
A férfi nem lépett többet, mosolyogva fordult felém:
– Lizbeth hercegnő, búcsú nélkül el se mentem volna.
Szégyelltem magam a múlt béli események miatt. Ezen a reggelen tudatosult bennem, mennyire kötődöm a testőrömhöz:
– Nagyon fog nekem hiányozni.
– Ön is nekem. De ne aggódjon, itt ugyanúgy biztonságban van, mint ha oda haza, mellettem volna. Ebben erősen kételkedtem. Az a rejtélyes férfi azóta se került elő. Lehet, itt bujkál a kastélyban?


Harold percekig le se vette a szemeit rólam, s megérintette a vállam:
– Ne szomorkodjon. Minden rendben van.
Adtam a testőrömnek két puszit, s az útjára engedtem. Jobban örültem volna, ha velem marad. Mi lesz most velem? Ki fog rám vigyázni?


Szomorúan sétáltam egyedül a kastélyban. Amint megpillantottam Erhardot, nyomban elsápadtam. Lassan közeledett felém, büszkén, magabiztosan. Alig egy lépésnyire tőlem pedig megállt:
– Jó reggelt, kislány!
– Jó reggelt.
A köszönésemből rögvest következtetett:
– Mi a gond? Láttam, elment a testőröd. Ennyire közel állt hozzád?
– Igen. Megszoktam, hogy mellettem van. Furcsa a hiánya.
– Értem. Ha társaságra vágysz, rám számíthatsz. A fiam még nagyon gyerekes. Sajnálom, amiért nem egy érettebb férfit választottál.


Minden mondatával egyetértettem. Vele olyan más. De amit a fia mondott, az alapján nem tudok benne megbízni:
– Köszönöm, de inkább egyedül lennék.
– A fiam mondott neked valamit. Igaz? Például azt, hogy megöltem az édesanyját – nagyon komoran nézett rám. Kezdtem félni tőle.
– Gyűlöl engem. A kapcsolatunk e miatt viharos. Apámra se hallgat, pedig őt nagyon szereti. A fiam meg én egymás mellett messze nem olyanok vagyunk, mint ha családtagok lennénk.
– Igen, érzem a viszályt. De a hasonlóság árulkodó – jegyeztem meg, szinte suttogva.


Erhard arcára halovány mosoly derült. Így már nem tűnt annyira félelmetesnek:
– Tőlem nem sok mindent örökölt. Leginkább az édesanyjára ütött. Gyere, mutatok valamit.


Követtem. Jóval lemaradtam tőle. Szerintem a bizalmatlanságom nem lepte meg. Érdekelt, mit akar felhozni a mentségére. Remélem, nem akar kikezdeni velem. Erhard pont abba a szobába vezetett be, ahol múlt éjjel Karionnal jártam:
– Jártam már itt a fiaddal.
– Nem is tudtam, hogy be szokott nézni ide. Virágot sose hoz. Mindig én szedek a kertből.


Álltam, s néztem, ahogy végigjárja a szobát. Egyesével megnézi a virágcserepeket és a vázákat. Nagyon szerethette a feleségét, ha ennyire figyelmes.
– Hogy halt meg?
– Öngyilkos lett – Erhard hangja megtört, elkeseredett.


Lassan visszaballagott hozzám:
– Szerettem a feleségem. A haláláig. Sőt, máig sokat gondolok rá. Nincs nap, amikor kétségbeesésemben ne jönnék el ide. Nem akarom elveszíteni a fiam. Régen sok időt töltöttünk el együtt.


– Hármasban? – kérdeztem. Erhard válasza nagyon meglepett:
– Kettesben. Én és Karion. Ő a szeretőjével hempergett itt. Gyakorlatilag itt lakott ő is. A fiam, amikor kereste, azt mondtam neki, gyengélkedik. Ezért nem jön ki a szobájából. Fogalmam se volt arról, hogy valóban beteg.


Erhard körbenézett, s tartott pár perc szünetet. Majd folytatta:
– A szeretője felkeresett engem a temetése után. Azt mondta, a feleségem hiú volt. Nem akart kemoterápiára menni, mert féltette a szépségét. A nyilvánosságtól is tartott. Sokat betegeskedett, a szeretője pedig rájött, próbálta rávenni, de hiába. Őt is eltaszította magától. Amikor már nem bírta tovább a kínt, felakasztotta magát. Szép akart maradni halálakor is – Erhard befejezte a mesélést. Így azért mégis csak más a történet.


A folyosóig követtem, ahol a szemembe nézett:
– Hiszel nekem? – kérdezte tőlem. Én csak álltam előtte, szótlanul. Most lehetőségem adódott, hogy megismerjem a történetet az ő szemszögéből is. Nem hiszem, hogy hazudna. Miért tenné? Illetlenség volna. Számomra egyértelművé vált, tetszem Erhardnak. De tiszteletben tudja tartani: én már a fia menyasszonya vagyok. Családtag lettem. Akár igaz, amit mond, akár nem, evvel együtt kell élnem. Az igazság úgyis kiderül. Nem tehettem más, valamit mondanom kellett neki:
– Hiszek neked.


Erhard arca meg se rezzent. Még mindig úgy nézett rám, mint akinek van még mondanivalója:
– Biztos hozzá szeretnél menni a fiamhoz, még úgy is, hogy nem szereted?
Nem akartam kimutatni felé kételyeimet, ezért bölcsen és határozottan válaszoltam:
– Igen, hozzá megyek. Majd idővel megszeretem, ahogy a nagymamám a nagypapámat.


Erhard szemmel láthatóan megnyugodott:
– Üdv a családban. Pont egy ilyen nőre van szükségünk. Bár, a fiammal nem lesz könnyű dolgod. Rám pedig mindig számíthatsz.
Igen, Karionnal tényleg nem lesz könnyű. Valahogy ki kell békítenem az apjával.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése